erdei fülesbagoly

Hazai elterjedés
Elterjedési területe szinte az ország egészét lefedi. Főleg az alföldeken és dombvidékeken fordul elő, kerüli a zárt erdőket. Elsősorban varjúfélék elhagyott fészkeit foglalja el, de más fajok gallyfészkeiben is költhet, egészen a fehér gólya vagy parlagi sas fészekméretéig. Facsoportok, fasorok, galériaerdők vagy akár ültetvények jellemző faja. Településeken, temetőkben, parkokban, de esetenként panelházak erkélyén is költ, urbanizálódó faj.

Időbeli előfordulás
Télen csapatokba verődik, amelyek februárban szélednek szét revírt foglalni. Általában március–áprilisban kotlik és április–májusban kelnek ki a fiókák. A fészket nagyjából háromhetesen hagyják el és további 4–5 hét múlva válnak önállóvá. Észlelési valószínűségük – a hangadás miatt – megnő ebben a periódusban. Az urbanizálódott költőpárok télen is költhetnek. A települési környezetben telelő egyedek száma meghaladja a 10 ezer példányt.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Költőállományát az 1990-es években 15–20 ezer, 1995–2002 között 6,5–12 ezer, 2000–2012 között 5–8 ezer párra becsülték. Állománya a 2017–2018-ban végzett felmérések adatai alapján 6–10,5 ezer párra tehető.

Természetvédelem
Helyenként a mezőgazdaság hatékonyságának növekedése és a növényvédőszerek fokozott használata miatt a táplálékforrások csökkenése, valamint az ebből adódó mérgezés veszélyezteti állományait. Még ma is gondot jelent a varjú- és szarkafészekben történő költés esetén a fészek szétlövése, vagy a madár tévedésből történő elejtése, annak ellenére, hogy a dúvadirtás e formája tiltott. Helyenként a városokban telelő csapatok riogatása is problémát jelenthet és sajnos sok baglyot ütnek el az autók. A lokálisan lecsökkentett állományú varjúfélék hiánya miatt a természetes fészkelési lehetőségek szűkülése hosszabb távon szintén problémát jelenthet, de fészkelőládákkal (pl. vércseláda) jól telepíthető. 

Forrás: Mátics R. 2022. Erdei fülesbagoly. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 401–402.